Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
A régi időkben, ha a király jelentéseket akart olvasni, hosszú-hosszú időbe telt - néha napokba, hetekbe, hónapokba vagy évekbe -, hogy az összes szükséges jelentést megkapja. Manapság úgy érzem, jobb helyzetben vagyok, mint egy király. Csak ránézek a világhálóra, és látom a dolgokat, amiket akarok. A régi időkben pedig, ha a király híreket akart küldeni, sok embernek kellett futnia; sok eunuchnak kellett aggódva intézkednie; sok ló patáinak kellett szétszóródnia az egész országban. És sok embernek kellett állandóan várnia a király parancsára és a parancs visszatérésére. Manapság csak néhány gombot kell megnyomni, és el lesz küldve.Valamint, manapság nagyon könnyű ellenőrizni bármilyen álhírt. És az emberek még mindig mernek hamis információt terjeszteni. Mint például az a szerzetes, aki ostobaságokat beszél, tagadva az összes Buddhát, és mindezek. Trần Tâm – meghamisította a végrendeletemet. Sose volt végrendeletem senki felé. Csak a versem. A volt vőlegényemnek írtam réges-régen - sok-sok évtizeddel ezelőtt. Ő azt használta! Felhasználta, és azt mondta, hogy az a végrendeletem. Istenem. És Huệ Bửu azt mondta, hogy ő Maitréja Buddha. Ó, Āmítuófó! Úgy akarjátok látni őt, mint a Maitréja Buddhátokat?Látjátok, manapság, ha valaki megvádol téged valamivel, több esélyed van arra is, hogy bebizonyítsd, hogy ártatlan vagy. Továbbá, bármilyen álhír, ami rólad szól, ha tudsz róla, azonnal tisztázhatod és válaszolhatsz rá. Csak én még sose tettem meg, mert egészen mostanáig nem néztem weboldalakat. Csak az üzletemet intézem, és a saját dolgaimmal foglalkozom. Ezért. És nektek, tanítványok, több eszközötök van, mint nekem. Ha bármi baj van, bármilyen álhír, azt jelentenetek kell nekem, hogy törődjek vele. Vagy legalább elmagyarázhatom, hogy ne kétkedjetek abban, amit teszünk.A Supreme Master Television esetében minden legális, például. De az emberek még találhatnak sunyi módot, hogy rágalmazzanak és tévesen vádoljanak inket. Ez mind téves. Nem félnek a pokoltól. Még ha nem is hiszel abban, hogy Buddha vagyok, vagy bármi, tudod, hogy csupa jó dolgot teszek és csupa jót mondok. Soha nem próbálok ártani, és nem mondok semmi ártalmasat senkinek, soha nem vádolok senkit hamisan. És ők mindezt megteszik velem.Ha ártatlan és jó embernek ártasz, akkor nagyon sokat kell fizetned a pokolban - tízezerszer többet, mint amit te teszel velük. De egyesek nem félnek a pokoltól, mert néhány szerzetes még azt is mondja, hogy nincs pokol. És ahogy Ferenc pápa is azt hirdeti, hogy Isten mindent megbocsát, tehát csak vétkezzenek tovább újra. Ezért rossz a társadalom. Mert ezek a társadalom úgynevezett vezetői, a vallások vezetői - akikben az emberek megbíznak, és akikben hisznek - minden ostobaságot mondanak, mindennek ellenkezőjét vetik, mert ők gonoszak. Ők az Univerzum negatív oldaláról származnak.Tudnotok kell, hogy ki kicsoda. És vigyázz magadra, hogy ne kövesd őket, és ne zuhanj a pokolba. Ez minden, amire emlékeztetni akarlak titeket. Ők azt csinálnak, amit akarnak, és a pokolra juthatnak, de nem kell követned őket, hogy te is a pokolra kerülj. Legyetek éberek. Törődjetek a saját dolgotokkal. Ha valami baj van - mert nekem nincs időm mindig az interneten ellenőrizni és megnézni az összes álhírt, de nektek van rá lehetőségetek, nektek több időtök van, mint nekem - akkor szólnotok kell nekem. Ne hagyjátok, hogy csak 20 évvel később tudjam meg én magam, mint Trần Tâm vagy Huệ Bửu esetén! Nem tudom, hogy ti srácok mit csináltok. Sose tanítottam a dolgokat, amiket Trần Tâm vagy Huệ Bửu tanított. Tudnotok kell, hogy az mind rossz.Tudnotok kell, hogy nem tőlem van. És ha olvastad a versemet, vagy akár csak az egyik verseskönyvemet megkaptad korábban, akkor elolvastad volna és megértetted volna, hogy semmi köze hozzá! A verset azért írtam, mert szakítottunk - volt egy vőlegényem a volt férjem előtt. Ő is orvos. Egy étteremben ismerkedtünk meg, majd néhány alkalom után meghívott a házába, a klinikájára. Aztán feleségül akart venni. Megmutatta az egész ládát, tele ékszerekkel, gyémántokkal, meg minden. Aztán még azt is akarta, hogy menjek el a klinika dolgozóival találkozni, hogy bemutasson nekik, mint a szeretőjét. De én túl szégyenlős voltam. Azt gondoltam: „Mit csináljak ott? Semmi közöm hozzájuk. Semmit sem tudok a klinikádról.” Így hát nem mentem el. Nem voltam hajlandó elmenni. Aztán miután eljegyeztük egymást, az Au Lac-i (vietnami) menekültekkel dolgoztam a táborban, a menekültek épületében. Allachnak hívták. A-L-L-A-C-H.Abban az időben az Au Lac-i (vietnami) menekültek csak... úgy özönlöttek be, Németországba és sok más országba is, és semmivel - vagy némelyiküknek nem volt semmije, még ruha sem a testén. Így a Caritas és az akkori német kormány, áldja meg őket - Isten áldja meg őket és vigye őket a Mennyekbe örökre - takarókat kellett hozniuk és várakozniuk a reptéren, hogy beterítsék őket, hogy melegen tartsák őket, és vigyék őket a buszba, hogy elvigyék őket egy üres épületbe, ahol menekülteket tudnak fogadni. Akkoriban Németországban dolgoztam – két táborban. Az első Allachban volt. Ott már el voltam jegyezve az első orvossal, aki találkozott velem. Aztán miután szakítottunk... Mivel túl keményen dolgoztam, elköltöztem.Először együtt voltunk, de aztán átköltöztem a menekülttáborba, mert ott olyan sok munka volt, és szinte én voltam az egyetlen tolmács, egész nap, egész éjjel. El kellett vinnem őket a kórházba, el kellett vinnem őket a kórház szülészeti klinikájára szüléshez, meg minden. Éjszaka pedig néha összevesztek egymással, vagy valamiért veszekedtek - túl zsúfolt voltak, és az emberek idegesek lettek, és nem tudták, mi történik velük azután. Szóval én is ott maradtam egész nap, egész éjjel. Először még volt időm hazamenni egy kicsit, néhány órára. Később már egyáltalán nem volt időm, úgyhogy egész nap, egész éjjel a menekülttábor egyik kis szobájában maradtam. És ott főztem, ott ettem, ott aludtam, és vittem ki őket, ahová kellett - többnyire a kórházba. És még fogorvosokhoz is - mindenféle bajuk volt akkoriban, mert csak úgy jöttek, és némelyikük beteg volt, és még a fogukat is kiverték a kalózok. És fertőzéseik voltak, és feldagadtak, és babák születtek - mindenféle dolgok.Megkértem őt, hogy jöjjön velem segíteni, mert nem tudtam hazajönni. És néha eljött, és játszott a gyerekekkel, aztán egyre ritkábban látogatott meg, és egyre kevesebb kapcsolatunk és időnk volt egymásra, így a végén szakítottunk, és így írtam meg azt a verset. Mintha megszakadna a szíved: „Ha holnap meghalok, ezt és ezt az örökséget rád hagyom.” Igazából nem volt sok mindenem. Ez csak egy vers, mint: „Üresnek érzem magam, az életem üres és a szívem széttört.” Ez neki szólt. A nevét nem mondhatom meg, de már a szüleitől van egy magánklinikája - gazdag család.És bemutatta nekem az egész családját, aki még megmaradt - a testvéreit, a húgát és a kis... még az unokahúgát is elhozta, aki épp egy hónapja született, hogy bemutassa nekem. Nagyon őszinte volt. Jó ember. Mindig főzött nekem, mintha nem tudnám, hogyan kell főzni. Ő csak csinálta, csak főzött. Kiválóan főzött. Nem tudom, hogyan. Egy ilyen német orvos, és tud curryt főzni, thai curryt, és még Au Lac-i (vietnami) levest is, meg mindenfélét. Szóval csak hagytam őt.Boldogok voltunk, amíg az Au Lac-i (vietnami) menekültek problémái meg jelentek az életemben, és nem tudtam csak úgy otthagyni őket. Éjszaka senki sem volt ott - ritkán egy-két önkéntes jött, de ők csak néhány órára vagy talán egy napra jöttek, aztán volt saját munkájuk és családjuk a tábortól távol. Tehát csak én voltam ott egész nap, egész éjjel, még akkor is, amikor már nem volt ott más személyzet. És persze a férfi az férfi. Egy ápolónő megtalálta őt, mert ő is csak úgy dolgozott, mint... Az orvosok néha a saját klinikájukon dolgoznak, de más kórházakban is akarnak tapasztalatot szerezni. Szóval, neki se volt sok ideje arra, hogy folyton messzire autózzon, hosszú utakat tegyen meg, hogy meglátogasson a menekülttáborban, és amikor ott volt, én amúgy is elfoglalt voltam.Néha nem is voltam ott. A menekülteket fogorvoshoz, kórházba vittem, különböző kórházakba ugyanazon a napon. Vittem őket ide, oda, amoda. Aztán később mentem oda, ide, ide, hogy összeszedjem mindet, és hazavigyem őket. Szóval egyikőnknek se volt sok ideje. És persze nem voltam boldog, de muszáj volt. Aztán a nővér megtalálta őt, és akkor ők jól voltak együtt. Persze megszakadt a szívem, de aztán elfoglalt voltam. És ő folytatta az életét, én pedig az enyémet.Később találkoztam a második vőlegényemmel, az orvossal, akihez hozzámentem, ismeritek őt – van róla egy fénykép, meg minden, amit láthattok. Ő nem idősebb nálam, mint egy szerzetes hazudott róla, a Thích Minh Tánh szerzetes. Ő (a többszínű kendős szerzetes) azt mondta, hogy a férjem nagyon öreg, és hogy ő hozott engem Németországba Vietnamból. Ez egyáltalán nem igaz. Ő nem tud semmit. Vagy talán szándékosan mondta ezt, mintha csak annyit érdemelnék, hogy egy öregembert kapjak.
Apr. 12, 2021, Thích Minh Tánh: Ching Hai apáca külföldre ment, nővérként dolgozott (Igen.), és kezelést nyújtott egy… Amikor Vietnamban volt, találkozott egy némettel, ő már öregember volt. Hozzáment, és ő vitte el Őt Németországba.
Nem, ez nem igaz. Csak egy évvel idősebb nálam. Ugyanaz a születésnapunk. Egy évvel idősebb nálam, a fizikai, hivatalos születésnapot tekintve, ami egyébként nem az én születésnapom. Egy évvel idősebb, ha így számoljuk. De a nyugatiak valószínű egy kicsit idősebbnek néznek ki, és neki szakálla volt, úgyhogy egy kicsit idősebbnek tűnt. De nem az. Csak egy évvel idősebb nálam. Sokszor mondtam nektek, ő a legjobb férj, akit csak találhatsz. És a vőlegény is – csodálatos ember. Istenem, ha mind férjhez mennétek e két férfi egyikéhez, örökké boldogok lennétek. Soha nem akarnátok más férfit; még ránézni sem akarnátok más férfira. Szóval most, ezek után hozzámentem a második vőlegényemhez, és ez így van.Photo Caption: Egy jó kombi, sokak életét felvidítja!